Egyéb

 

Továbbra is rendkívül eredményes az MFB állami erdőgazdaságok és a Magyar Turizmus összefogása

A Magyar Turizmus Zrt. marketingtevékenységével számos fontos küldő országban segíti a Magyar Állami Erdőgazdaságok marketing és sales tevékenységét, így természetesen az egyik legfontosabb piacon, Németországban is. Kihasználva a szinergiából adódó előnyöket a két szervezet szorosan együttműködik rendezvények, tanulmányutak és egyéb projektekben is.Hosszas előkészítést követően, a Bajor Vadászkamara és a kooperációt kezdeményező németországi turisztikai képviselet stratégiai együttműködésének köszönhetően október folyamán mintegy 120 bajor vadászkürtös, vadász és családja érkezett Magyarországra. A már csak a bajor népviselete miatt is különleges csoport számos helyszínen adott koncertet, így a Váci Dómban vagy az Esztergomi Bazilikában is. A csoport tagjai közül sok vendég első alkalommal járt Magyarországon, azonban a csoport egyhangú elismeréssel szólt Budapest, Esztergom, Vác turisztikai kínálatáról, a vendéglátók és a magyarok vendégszeretetéről, valamint a hagyományos magyar konyháról is. A Bajor Vadászkamara ezúton is köszöni minden szervezőnek a segítséget. A kamara elnöke Herr Prof. Vocke és alelnöke Herr Dr. Mayer a csoportos út után egy kétnapos tanulmányúton is részt vett az MFB és a Pilisi Erdőgazdaság és a német képviselet meghívására. A mintegy 60.000 taggal rendelkező bajor vadászkamaraa legnagyobb tartományi érdekképviselet Németországban, így az elnökség bejárásának nagy tétje volt. A magyarországi útjukról visszatérő döntéshozók a legnagyobb elismeréssel szóltak a magyarországi vadászati lehetőségekről, így a majd egyéves előkészítés után most már minden akadály elhárult a Magyar Állami Erdőgazdaságok és a Bajor Vadászkamara közti stratégiai együttműködés elől.  Az együttműködés rendkívüli lehetőséget jelenthet az állami erdőgazdaságoknak, hiszen hagyományosan a bajor vendégkör a leginkább nyitott a magyar vadászati és természetesen a turisztikai kínálatra is.

Komplex nemzetközi kampány kezdődött Magyarország népszerűsítésére a Bázel-Budapest új légi járat apropóján

Október végén indítja új, Bázel-Budapest légi járatát az easyJet, amelynek apropóján a Magyar Turizmus Zrt. együttműködésében komplex kampány népszerűsíti a járatot és Magyarországot mint turisztikai úti célt. A bázeli repülőtér a teljes délnémet, valamint a hazánk számára nagyon fontos német-svájci és a francia elzászi régiót is kiszolgálja. Az itt élők rendkívül szeretnek utazni, továbbá nagyon nyitottak az újdonságokra is.

A komplex nemzetközi kampány részeként, a héten német újságírók ismerkednek Budapest turisztikai kínálatával. A Magyar Turizmus Zrt. németországi-svájci külképviseletének szervezésében megvalósuló tanulmányút célja, hogy a járatnyitásig a legnagyobb médiumok számoljanak be a magyar fővárosról. Ennek érdekében olyan neves médiumok képviselői látogattak hazánkba, mint a német közszolgálati rádió (DLF) tudósítója vagy a régió legnagyobb újságainak, így a Donau Kurier-nek vagy a Saarbrücker Zeitung-nak a képviselői. Mindeközben folyamatos egyeztetés zajlik az MT Zrt. és a bázeli repülőtér képviselői között a további, Budapestet és az új légi járatot népszerűsítő akciókról, amelyekről a későbbiek folyamán számolunk be.

„Öt-templomban" ötnél több templom van – Pécs (Fünfkirchen) a német fiatalok szemével

A berlini székhelyű DJO („Német fiatalok Európában" német szövetségi egyesülete) korábban egyhetes német-magyar ifjúsági találkozót szervezett Pécsre „Pécs - az ifjúság kulturális fővárosa" címmel. A kezdeményezés az „Akcióban az ifjúság" EU-program finanszírozásában jött létre. A projekt egyik célja és kézzelfogható végeredményeként a napokban jelent meg a „Pécs fiataloknak" c. ifjúsági kiadvány, mely európai fiatalokat invitál Pécsre és útmutatóul szolgál városnézéshez, a magyar fiatalok megismeréséhez, az európai népek közelebb kerüléséhez. A kiadvány természetesen elsősorban a fiatalokhoz szól, természetesen az ő „nyelvükön". A projekt a Magyar Turizmus Zrt. német képviselete számára is kiemelt jelentőségű volt, hiszen ilyen akciók lehetnek a német elöregedő és ezért lassan elmaradó hagyományos vendégkör akut kérdésére a válasz.

A projekthéten 18-30 éves korú fiatalok vettek részt és végeztek aktív kultúraközvetítő szerepet. Pécsi kutatómunkájuk során kulturális szempontból feltérképezték a sokszínű, multikulturális várost, a helyi ifjúsági munkáról gyakorlati információkat és tippeket gyűjtöttek, leírásokat, fotókat készítettek. Tájékozódtak a városban, jártak helyi gimnáziumokban, ifjúsági klubokban és szervezetekben, interjút készítettek pécsi városi és Baranya megyei fiatalokhoz szóló, fiatalokkal foglalkozó kulturális intézmények, intézetek munkatársaival, ellátogattak az MR4 helyi stúdiójába. Ismerkedtek a város múltjával és jelenével, különös tekintettel az EKF-re, keresték a német vonatkozású dolgokat és feltérképezték a „határtalan városban" élő kisebbségek életét. Kulturális rendezvényeken, koncerteken, városnézésen vettek rész. A szemináriumi work-shopon elsajátították az újságírói-szerkesztői munka alapjait és hazatérésük után hosszú munka során összeállították a „Pécs fiataloknak" c. 62 oldalas német nyelvű kiadványt, amely online-guide formájában is megjelent. A látottak, hallottak és tapasztaltak alapján leírásaikkal lelkesen invitálják a német és más külföldi fiatalokat a városba és a régióba. Kiemelik a fiataloknak szóló lehetőségeket és a kiadvány végén egy személyes városfelfedező útra hívnak.

A Magyar Turizmus Zrt. berlini képviselete aktívan vett részt a program kialakításában. Kommunikációs csatornáin keresztül segítette a résztvevők toborzását. Közreműködött a pécsi ifjúsági és kulturális intézményekkel történő kapcsolatfelvételben, aktuális kulturális programokat ajánlott, az útra összeállt csapatot előadás formájában megismertette Pécs nevezetességeivel és történelmével, a felkészítés során végigvezette a berlini magyar nagykövetségen éppen akkor megrendezett Pécs EKF kiállításon és találkozót szervezett nagykövetségi és pécsi múzeumi munkatársakkal.

A DJO nevében a projektben közreműködő szolgáltatóknak és a Dél-dunántúli RMI-nek ezúton is köszönetet mondunk.

A kiadvány az MT Zrt. németországi képviselete www.ungarn-tourismus.de/kultur-weltkulturerbe/pecs-2010.html oldaláról is elérhető. (MT Zrt. Németország/Svájc)

Újabb sikeres értékesítésösztönző kampány Németországban

A tavalyi év „nagyüzeme" után, amikor is a németországi marketingtevékenység célkitűzéseivel összhangban egyik szakmát célzó akció követte a másikat, idén tavasszal is számos közös eseményre került már sor a legnagyobb német utazásszervezőkkel: magyarországi út a FIT Reisen partnerei számára, online megjelenés a DERTOUR értékesítési csatornáiban, prezentációsorozat a Thomas Cook és a REWE partnerirodái számára, magyarországi út szervezése a Studiosus gyakornokai részére. A sorból a müncheni székhelyű FTI sem maradhatott ki, akikkel több korábbi akció után – Budapest hirdetés a városlátogatás katalógus hátoldalán, nyereményjáték az óránként 206 ezer hallgatót számláló Klassik Rádióban - idén áprilisban közös finaszírozásban egy Budapest kampányra került sor. Fővárosunkat ezúttal több szempontból mutattuk be, ezáltal különböző célcsoportokat megszólítva. A 4.000 FTI partnerirodába kihelyezett flyerek 3 különböző témát népszerűsítettek: Budapest „A gyógyító vizek fővárosa", „Az extravagáns város", illetve a „A felfedezők városa". Az utazási irodákban zajló plakátkampány mellett fővárosunkat online is hirdettük. A külön erre az eseményre készültBudapest mikrosite-ra 2 héten át az FTI honlapján bannerek hívták fel az FTI oldalra látogatók figyelmét (havonta 224.000 látogató). Április 27-én pedig az FTI 125 ezer címre kiküldött online newsletterében szerepelt Budapest egy rövid hírrel, valamint direkt linkkel a mikrosite-ra, illetve az FTI foglalási rendszerébe.

A komplex kampány sikere ezúttal sem maradhatott el. Az akció időtartama alatt ugyanis az előző év ugyanezen időszakához képest 80%-kal növekedtek a foglalások és 100%-kal a lefoglalt éjszakák száma. Hogy Budapest népszerűségét szinten tartsuk, s a szakemberek számára lehetővé tegyük, hogy megismerjék és megszeressék a magyar fővárost, ezért július elején az FTI-vel és a Danubius Hotels-szel közösen utazási irodai munkatársakat látunk vendégül. (Magyar Turizmus Zrt. németországi képviselet)

Hatalmas siker: milliók látják a magyar ingyenreklámot

Komoly ingyenreklámhoz jut a magyar turizmus azzal, hogy 800 németországi McDonald's gyorsétteremben vetítik a hazai utazási célpontokat bemutató videókat - értesült a Pénzcentrum.hu. A német piac kiemelt fontosságú a magyar turizmus szempontjából, hiszen az országból érkező turisták évente közel 2 millió vendégéjszakát töltenek nálunk.

Tízmilliónál is több emberhez juthatnak el a Magyarországról szóló turisztikai bemutatófilmek Németországban. A helyi McDonald's étteremláncban ingyen vetíti a videókat a Magyar Turizmus (MT) Zrt. - értesült a Pénzcentrum.hu

Az MT Zrt. lapunkat úgy tájékoztatta: az ingyenes hirdetési lehetőségre korábbi németországi médiaügynökségi partnerük hívta fel a figyelmet. A turisztikai képviselet hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a McDonald's németországi éttermi hálózatával. A megállapodás értelmében a Magyar Turizmus Zrt. filmjeiből összevágott Magyarország-spotok kerülnek bemutatásra a McDonald's éttermeiben, folyamatosan ismételve.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy több mint 800, területileg szegmentált németországi McDonald's egységben láthatóak a hazai tematikus spotok Budapest, valamint aktívturizmus témában. A németországi képviselet nagy várakozással tekint a mintegy 3 milliárd eurós éves forgalmat lebonyolító hálózattal való együttműködésre, amire minden ok megvan, hiszen a közösen meghatározott hat hónapos időszak alatt a nézőszám (elérés) akár a tízmilliós álomhatárt is átlépheti, főleg ha számításba vesszük, hogy a hálózatnak Németországban 60 ezer alkalmazottja és átlagosan napi 2,76 millió vendége van. Így az együttműködés alapján kapott média-megjelenés értéke euró százezrekben mérhető.

Németországból jön a legtöbb utazó

Magyarország legfontosabb turisztikai küldőpiaca továbbra is Németország, ráadásul a hazai gyógyszállodák is a német vendégeknek köszönhetik a legtöbb külföldi vendégéjszakát. Tavaly 516 ezer német turista érkezett hazánkba, akik összesen 1,9 millió vendégéjszakát töltöttek el a magyar kereskedelmi szálláshelyeken. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb tájékoztatása szerint 2012 első három hónapjában 259 ezer vendégéjszakát töltöttek el a németek a magyar kereskedelmi szálláshelyeken - ez 7 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest.

A német turisták külföldi utazásainak egyik fő motivációja az egészségturizmus, a német utazók turisztikai költésüknek 15 százalékát egészségmegőrzésre fordítják. Szakértői vélemények szerint Magyarországnak a kedvező ár-érték arányú, jól meghatározott betegségtípusok alapján szegmentált, személyre szabott gyógyturisztikai szolgáltatások terén van érvényesülési lehetősége a német piacon. Az elmúlt évek fontos tendenciája, hogy a nagyobb hazai kulturális rendezvények - leginkább a fesztiválok- is vonzóak a német fiatalok számára. (Forrás: Orosz Márton, Pénzcentrum, 2012. május 11. www.penzcentrum.hu )

Közös akció a Deutsche Bahnnal Münchenben

Mivel München és Budapest között a Railjet az egyik legkényelmesebb utazási eszköz, ami kedvező áron, naponta 4 alkalommal, a bajor főváros belvárosából kicsit több mint 7 óra alatt elrepíti az utasokat Budapestre, ezért az MT Zrt. németországi képviselete nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a Német Államvasutakkal is szorosan együttműködjön. Az előkészítő munka fontos eredménye, hogy a Deutsche Bahn idei tavaszi akciójának egyik hirdetett állomása Budapest. A „Frühling in Europa", azaz „Tavasz Európában" című akció 2012. március 24 – április 22. között 4 európai fővárosra hívja fel a müncheni lakosság figyelmét: Bécsre, Budapestre, Párizsra és Prágára. A promóció keretében március 24-én 10 ezer müncheni címre ment ki akciós ajánlatokat bemutató hirdetés, majd március 26-ától a Deutsche Bahn schwabingi információs irodájában mutatkozhatnak be a városok. Április 16-22. között Budapest áll a fókuszban. Így ezen a héten a DB irodába érkező vendégek figyelmét Budapest dekoráció, valamint kiadványok hívják fel Magyarországra, és az Ameropa kedvező Budapest ajánlataira.

A Deutsche Bahn utazásszervezője, az Ameropa több utat is kínál Magyarországra. AStädtereisen katalógusban számos Budapest ajánlat található, a kerékpáros utakat kínálóRadfahren kiadványban a Bécs-Budapest, valamint a Budapest-Vaskapu útvonalak szerepelnek, a csoportos utakat és iskolai kirándulásokat kínáló katalógusban (Klassenfahrten & Gruppenreisen) pedig szintén foglalható Magyarország.

Marketingterv 2012

Kedves Partnereink!

Kérjük tekintsék meg az MT Zrt. 2012. évi marketingtervében németországi (2.13. / 63-66. oldal) és svájci (2.18. / 81-83. oldal) külképviseletünkre vonatkozó részeket és keressék a közös pontokat, melyekben együttműködhetünk. Örömmel állunk a feladatok elébe és várjuk jelentkezésüket.

Marketingterv 2012